Na ez vagyok én...stresszelek megint a semmin, fölöslegesen, teljesen értelmetlenül. Valahogy azt gondolná az ember, hogy napról - napra egyre jobb lesz. De nem.
Nyilván, most senki nem ért semmit, és megnyugtatásképp én se.
Az exbarátommal, túl sok mindenen mentünk keresztül, nagyon fájdalmasan és mindkettőnk akarata ellenére váltunk szét. Talán majd egyszer le is sikerül írnom. Szóval a szerelem egy abszolút vidám dolog. Igen, nyilván ez minden értelme az életnek, valahogy mégis mindig ugyanaz a vége. Nem arról van szó, hogy ki szakít kivel. Lényegtelen. A szerelemből egy valami biztos mindig marad, biztos mindkét félnél. A fájdalom.
Nem lehet győztesként távozni. Nem tudsz jól kijönni egy kapcsolatból sem. Tudja valaki akkor, hogy miért csináljuk? Szeretünk szenvedni? Itt jön a lényeg... nem is rajtunk múlik. Csak úgy megtörténik, észre sem veszed, belopakodik a szívedbe, berendezkedik és kész. Nem tudod kiküldeni, (nyilván ebben a stádiumban már nem is akarod), de beleeszi magát a lelkedbe, a csontjaidba és a következő lakónak már soha nem lesz olyan, mint valamikor az elsőnek volt. Ez van. Ez az élet.
Témaváltás... talán kialakulóban egy újabb kapcsolat. Talán, nagyon talán. Nem vagyok még magamban sem biztos, tőle sem várom el. Viszont minden egyes nappal közelebb lép ő is, afelé, hogy meginduljon ez a szívembe költözési folyamat. De nem biztos, hogy akarom én ezt...sőt...utána újabb nyom, újabb sebek és fájdalom. Talán nem tűnök optimistának, pedig alapjáraton az vagyok. Ő valahogy úgy érzem túl nagy falat nekem. Valahogy sok. Nem érzem magam elég szépnek, jónak, ahhoz, hogy egy ilyen tipikus "jó pasinak" én kelljek. Ráadásul rendesnek is tűnik, szóval valami tuti nem klappol... :S
Plusz magammal sem békültem még ki. Nem engedhetem meg magamnak, nem lehetek rá képes, hogy elengedjem az ex emlékét. Nem felejthetek, nem léphetek túl, nem tehetem meg. Egyszerűen ezt érzem. Bűntudatom van a továbblépés felé tett próbálkozás miatt. Örökké éreznem kellene ezt a fájdalmat, a sebet, ami a szívemben maradt és soha nem lenne szabad elfelejtenem őt, az iránta érzett szerelmemet, különösen nem lenne szabad új embernek helyet adni...mellette.
