<<Magányból és könnyből, láncot fon a Bú...
Hű szolgája, a Mélységnyi Bánat, lassan
nekem ront, s letarol.
Könnyű a dolga. Hagyom magam.
Súlyos a béklyóm... ami sárba ragaszt.
Fekete köd borul körém: Rád emlékszem.
S mint álmos méz-pók tapadós csápjai,
Kinyúlnak…
2009.10.24. 22:42
Pálnagy László
Szólj hozzá!
2009.10.24. 21:59
ő
Hiányzik egy részem. Én nem bírom, én nem lehetek nélküle. Vagyis én már nem lehetek. Új embernek kell lenni. Sosem leszek, lehetek újra önmagam. Az az önmagam, aki mellette voltam. Nem tudom mi volt benne a plusz, amitől minden más lett, de az biztos, hogy sosem találkoztam még…
Szólj hozzá!
2009.10.22. 00:03
nevetséges
ok, most, hogy mindezeket leírtam már kellőképpen szarul vagyok ahhoz, hogy ne tudjak aludni...